elő-mRNS–mRNS átalakítás az éretlen mRNS érett mRNS-sé változtatása. Háromféle módosulással megy végbe a sejtmagban:

• közteskivágással, vagyis az elő-mRNS egyes részeinek kivágásával;

• az 5’-végi sapka hozzátételével;

• 3’-végen az adenozinok kapcsolása, a 3’-farok (poly [A] tail) kialakításával.

■ Közteskivágás. A kivágásnak és az egyesítésnek több lehetősége van, aminek következtében különböző mRNS-ek képződnek, más-más fehérjét kódolva.

Az elő-mRNS kivágásának és egyesítésének lehetőségei:

• a köztesek teljes kivágása a képezők hiánytalan egyesülésével (ez a leggyakoribb)

• képző kivágása/átugrása a köztesekkel együtt (cassette exon, skipping exon)

• 3’-végi képezőbeli vágáshely (pirossal jelölve) (3’ splice site).

• 5’-végi képezőbeli vágáshely (pirossal jelölve) (5’ splice site).

• egymást kizáró kivágás (mutually exclusive exons). Két egymás melletti fehérjeképző közül vagy az egyik, vagy a másik vágódik ki; valamelyik mindig.

• váltakozó indítók (alternate promoters).

• köztesmegtartás (intron retention); az így keletkezett mRNS általában lebomlik.

A kivágódó képezők általában rövidek, és az 5’-kivágáshelyük gyengébb. Az SP fehérjék ezt felismerve segítik elő, hogy az RNS-szike ide kapcsolódjék. Ezzel ellentétben az a köztes, amelyhez SR fehérje kapcsolódik, nem vágódik ki. Az SR fehérjék tehát alapvető szabályozók: serkentő vagy gátló hatásuk az elő-mRNS-hez való kapcsolódásuk helyétől függ.

■ Az mRNS 5’-végének kialakítása. Az elő-mRNS 5’-végén trifoszfát kapcsolódik az utolsó bázishoz. Enzimek ebből alakítják ki a metil-guanozin-trifoszfátot tartalmazó 5’-sapkát.

Az 5’-sapka kialakítása azzal kezdődik, hogy az elő-mRNS trifoszfátjából a trifoszfatáz egyet lehasít. Helyére a guanilil-transzferáz guanozin-monofoszfátot köt, amely rendszerint a 7. szénatomján metileződik, kialakítva a metil-guanozin-trifoszfátból álló 5’-sapkát. Ez teszi lehetővé, hogy az mRNS a magból a sejtplazmába kerüljön. (p foszfát; N nukleotid; G guanozin; m metil)

■ Az mRNS 3’-végének kialakítása. Az mRNS 3’-vége az elő-mRNS 3’-végén lévő AAUAAA-3’ bázissor hasításával és több száz adenozin (polyA) hozzáadásával jön létre. Az adenozin-monofoszfátok (AMP, 5’-adenylic acid) hozzáadása az mRNS 3’-végéhez az elő-mRNS átíródásának végeztével kezdődik: az elő-mRNS 3’-végének levágását követően sajátos fehérjék kapcsolják az AMP-ket a kialakuló mRNS 3’-végéhez. A hasítás helyét az 5′-AAUAAA-3 bázissor jelzi, amelyik 15–20 nukleotidnyira van felfelé a 3’-farok helyétől. (→hírvivő RNS)

A folyamat elnevezése a nemzetközi irodalomban: polyadenylation, a hazaiban adenozinodás*; és része a génkifejeződésnek. Vannak gének, amelyeknél az adenozinodás nemcsak a 3’-végen következik be; elnevezése alternative polyadenylation (termination); magyarul vagylagos adenozinodás*; ennek következtében egy génről így is többféle fehérje keletkezhet. A 3’-adenozinvég jelentős az mRNS sejtplazmába szállításában, az átfordításában és az mRNS állékonyságában: folyamatosan rövidül, és ha már túl rövid, az mRNS lebomlik.

Egyes mRNS-eknek, például a hiszton-mRNS-eknek nincs farokrészük, hanem hurokszerkezetet (stem-loop structure) képeznek, amelyet az U7 fehérjét tartalmazó snRNP alakit ki.

A sejtmagban kialakult mRNS-t a hozzá kapcsolódó szállítófehérjék (export factors) viszik a sejtplazmába. A kialakult mRNS-hez a sejtmagban azonnal REF/ALY, majd NXF1/TAP fehérje kötődik, kialakítva TREX össztest. Az SRSF1 (SR fehérje) viszi át az mRNS-t úgy, hogy kapcsolódik a NXF1/TAP-hoz: a TAP kötőgomolya köti. Miközben a REF/ALY leválik.