erő, erőhatás kölcsönhatás; a hagyományos fizikában két test egymásra hatása, amely alakváltozást és/vagy a test mozgásállapotának megváltozását okozza. A testek kölcsönhatásából keletkezik, a kölcsönhatás elmúlásával megszűnik. Mivel kölcsönhatás, a két test egymásra hatásakor az egyik erőhatást fejt ki a másikra, amely ugyanakkora erővel hat az előzőre; ezt nevezzük ellenerőnek. A kettő nagysága tehát egyforma.

A két test érintkezési pontja a támadáspont, ez az erőátvitel helye. Azt az egyenest, amely átmegy az erő támadáspontján és egyezik az erőhatás vonalával, hatásvonalnak nevezzük.

Az erő iránymennyiség, az erőhatás nagyságát és irányát kifejező mennyiség. Jele: F (force) = m × a (m a tömeg, a = gyorsulás). Mértékegysége a newton (N): az az erő, amely 1 kg tömegű nyugvó testet 1 másodperc alatt 1 méter/másodperc (m/s) sebességre gyorsít. N = (kg × m)/s².

Az erő mértékét megadhatjuk a lendületváltozás nagyságával, azaz a test mozgásmennyiségének megváltozásával is. A test lendületének változása egységnyi idő alatt arányos az erőhatással; nagyobb erőhatás nagyobb lendületváltozást okoz. F = ΔI/Δt. (→lendület)

Sokféle erő van, a fontosabb fizikai erők: rugalmassági, súrlódási, tömegvonzási, nehézségi, mágneses, elektromos, ellenállási, közegellenállási erő, súlyerő stb.

eredőerő egyszerre több kölcsönhatásban lévő testre ható erőviszonyt kifejező fizikai iránymennyiség. Jele: F_e = m × a (m tömeg, a gyorsulás).

erőkar az erő hatásvonalának a forgástengelytől mért távolsága. Jele: k. SI egysége: méter. Ha az erő hatásvonala keresztezi a tengelyt, az erőkar értéke nulla.

erőlökés impulse (erőimpulzus) a mozgó tömeg mozgását megváltoztató erőhatás, amelyet az erő és az erőhatás időtartamának szorzatával fejezünk ki. Jele: J; = F × Δt (F az erő, Δt az időtartam). Mértékegysége: N × s (N newton, s másodperc) adjuk meg. Az erőlökés és a mozgásmennyiség változása egyenlő – ez Newton második törvénye. (→erő, Newton)

középirányú erő centripetal force (centripetális erő) a keringő testet körpályán tartó erő, a kör középpontja felé mutat. A testre ható erők hozzák létre.

középtőli erő centrifugal force (centrifugális erő) egy forgó rendszerben keletkező, sugárirányban kifelé mutató tehetetlenségi erő. Nagysága: F = m × w² × r (m a töneg, w a szögsebesség, r a test középpontjának távolsága a forgástengelytől).

London-féle erő (→vegykötés)

nehézségi erő tömeg és a nehézségi gyorsulás szorzatával meghatározható mennyiség. (A nehézségi gyorsulás valamely égitestnek a felé szabadon eső testet gyorsító hatása).

Általános szóhasználatban a Föld vonzereje, olyan tömegvonzás, amelyben az egyik tömeg a Föld. A nehézségi erő tehát egyféle tömegvonzás, a napi szóhasználatban ezt értjük tömegvonzás (gravitáció) alatt. A nehézségi erő kifejezés azonban pontosabb, kívánatos ennek a használata.

A nehézségi erőben a tömegvonzása mellett a Föld forgásából adódó távolító (középtőli, centrifugal) erő is érvényesül, a kettő eredője, és valamelyest eltér a Föld sűrűsége szerint is, ám ez jóformán elhanyagolható.

A nehézségi erőt a szabadon eső test gyorsulásával, a nehézségi gyorsulással mérjük, amelyet a Föld fejt ki a testre. Jele: g; értéke 9,81 ∙ m/s²; a szabadon eső test másodpercenként ennyivel gyorsul. A nehézségi erő nagysága függ a test tömegétől és a nehézségi gyorsulástól, a kettő szorzata: F_g = m ∙ g (m tömeg, g = 9,81, a nehézségi gyorsulás). (A nehézségi gyorsulás a mi égövünkön 9,81; a sarkkörön valamivel több [9,83], az egyenlítőnél valamivel kevesebb.)

súly, súlyerő a tömegre kifejtett nehézségi erő, az az erőhatás, amely az alátámasztást nyomja vagy a felfüggesztést húzza. Másként: a súly azonos a tartóerő nagyságával. Jele: Q. Mértéke: m × g (m tömeg, g nehézségi gyorsulás = 9,81 m/s²). Mértékegysége a newton (N).

A súly nagysága változó mennyiség, mert függ a nehézségi erőtől. Például: 10 kg tömegű test súlya a Földön 9,8 m/s² × 10 = 98 m/s², amely 98 newtonnak felel meg (98 N). A Holdon ennek csak tizede lenne, mert a Holdon a nehézségi erő tizede a földi nehézségi erőnek, a tömege azonban azonos.

A köznyelvi szóhasználat gyakran súlyt mond tömeg helyett. Ennek az alapja az, hogy a Föld közelében a tömegvonzás nagyjából mindenütt egyforma, így a kettő értéke is körülbelül egyenlő. A fizikában elkülönül a kettő, a súly erő, ezért mondjuk súlyerőnek, amelynek nagysága változó, függ a körülményektől. A tömeg anyagtulajdonság, az ellenállás mértékének kifejezője. Mindig változatlan és megmarad.

súrlódás, súrlódási erő friction, friction force. A súrlódás két test érintkező felületének kölcsönhatása. Oka a felületek érdessége és a felület atomjainak egymásra ható vonzása. Súrlódás az álló felületek között is van, ezt nevezzük helyzeti súrlódásnak (static friction).

A súrlódási erő a súrlódást létrehozó erő, vagyis az az erő, amelyet a felszín fejt ki a rajta elmozduló testre a mozgás akadályozására. Mindig az elmozdulás ellen hat, az elmozdulással párhuzamos, de ellentétes irányú. A testre ható erő hatására jön létre, tehát válaszerő*, önmagában nincs; az érintkező felületek atomjainak kölcsönhatásából keletkezik, és arányos az érintkező felületek érdességével: minél durvább a felület, annál nagyobb. Minél simább a felszín, annál kisebb a súrlódás, de a „tökéletesen” sima felület is kifejt súrlódási erőt. Függ még a felületek összenyomásától; minél nagyobb a nyomóerő (F_ny), annál nagyobb a súrlódás. A súrlódási erő független a test alakjától, felületétől és sebességétől. A súrlódási erő jele: F_s (F erő, s súrlódás) = a nyomóerő és a súrlódási együttható (μ) szorzatával: F_ny × μ = N × μ. (N newton).

A súrlódási erőnek két formája a helyzeti (static friction, s) és a mozgási (kinetic friction, k) súrlódási erő. Az előbbi a mozgás elindulását gátló erő; tapadási erőnek nevezzük, jele: F_s(t) (s a súrlódásra, t a tapadásra utal). Az utóbbi a mozgásba jött tárgy súrlódása, amelynek két formája van: a csúszási súrlódási erő (F_s(cs)) és a gördülési súrlódás (F_s(g)). A mozgási súrlódási erő mindig kisebb, mint a tapadási súrlódási erő. Ha a testre ható húzóerő (F_h – húzóhatás) nagyobb, mint a tapadási erő, a tárgy elmozdul (F_h>F_s(t)).

▪ A tapadási súrlódási erő, az F_s(t) = F_ny × μ_t (μ_t a tapadási súrlódási együttható). Értéke a test elmozdulásának pillanatában a legnagyobb (F_s(t)max). A test elmozdításához ennél nagyobb erő szükséges.

▪ A csúszási súrlódási erő, az F_s(cs) = F_ny × μ_cs (μ_cs a csúszási súrlódási együttható).

▪ A gördülési súrlódási erő, az F_s(g) = F_ny × μ_g (μ_g a gördülési súrlódási együttható).

szabvány erő* normal force a testre merőlegesen ható erő.

tartóerő a testre a nehézségi erővel ellentétesen ható erő, amely testet nyugalomban tartja, megakadályozza a zuhanását. A test alátámasztásával vagy felfüggesztésével jön létre. A nehézségi erővel egyező nagyságú, de ellentétes hatású, felfelé mutat: F_t = F_neh. (t tartó, neh nehézségi).

sav acid hidrogéniont (protont) átadó molekula; a vízben hidrogénionra (H⁺) és savmaradékra (negionra [anion, negatív ion]) bomlik, a vízmolekulának protont ad át (hidroxóniumion, H₃O⁺).

általános sav minden olyan atomcsoport, amely megfelelő pH-n és körülmények között protont ad le (általános savhatás).

erős, gyenge savak. Az erős savak vízben teljesen szétválnak (α = 1), a gyengék nem teljesen (α <1). A savak erőssége a protont kötő képességükön alapszik: az erős savak könnyen adnak le protont.

sav–bázis folyamat, semlegesítés acid-base reaction, neutralization a savak és bázisok egymás közötti folyamata, egymást közömbösítik: só és víz keletkezik. (→vegyfolyamatformák)

sav–bázis hatás proton leadás-felvétel, proton- (H⁺) mozgatás. Pl. valamely enzim hatóegysége viselkedhet

▪ savként, és protont ad a vegylethez (általános savhatás). Ehhez az szükséges, hogy valamelyik aminosavának (szokásosan arginin, lizin, ritkábban hisztidin) oldallánca többletprotont tartalmazzon (pozitív töltésű legyen).

▪ Viselkedhet bázisként, ekkor protont vesz fel (általános bázishatás), ehhez protonhiányosság kell.

Egyes enzimfolyamatokban mindkettő – protonadás és protonfelvétel – lejátszódik. Előfordul az is, hogy protont szállít az egyik vegyületről a másikra.

sugárkezelés (besugárzás) radiotherapy, radiation therapy, irradiation betegség kezelése ionizáló sugárzással. Formáit alkalmazási és tervezési módja szerint különítjük el.

érintett mezős besugárzás* involved-field radiation therapy (IFRT) a daganatos területek együttes besugárzása. Nem sugarazzuk azokat a területeket, amelyeken a daganatsejtek (pl. nyiroksejtdaganatokban) előfordulhatnak, de a kezeléskor épek. (→kiterjesztett mezős besugárzás)

erősségmódosító besugárzás* intensity-modulated radiotherapy (IMRT) a céltérfogatra szabott külső sugárkezelés korszerű formája, melyben néhányszor (~1-4-szer), alkalmanként nagyobb (~8-10 Gy) sugármennyiséget adunk rendkívüli pontossággal a daganatra; a szegélyező ép szöveteket alig éri sugárhatás. A nagyobb sugármennyiség közvetlenül pusztítja a daganatot, ezért nevezik sugársebészetnek (radiosurgery) vagy ablative treatmentnek – magyarul daganatirtó* sugárkezelésnek.

A szokványos térfogatformált sugárkezeléstől még két dologban tér el: nem egynemű ionizáló sugárzással kezelünk, és fordított a tervezése (→sugártervezés). A különböző erősségű nyalábokból álló besugárzással rendkívüli pontossággal lehet a sugármennyiséget irányítani a szövetek szerint (elváltozás, ép szövet). A sugárkibocsátás történhet álló forrásból, valamint a test körül mozgó forrásból (réteges besugárzás, tomotherapy). A sugárzás formája szerint lehet:

• mennyiségváltozó* (dynamic). A forrás volfrám sugárirányítókkal, számítógépes ellenőrzéssel adja folyamatosan az egyes pontok szerinti megkívánt különböző mennyiséget.

• területirányított*. A besugárzási mezőt számos kis területre bontva sugarazunk. A sugárforrás sugárirányítókkal pásztázza a mezőt lépésről lépésre, és amikor beállítja a területet, bekapcsol, leadja a szükséges sugarat, majd lép a következő területre és ismét sugaraz stb. (lép és sugaraz, step-and-shoot).

• térrögzítéses* (intensity modulated stereotactic radiotherapy, erősségmódosító térrögzítéses sugárkezelés). A kezelés alatt felvevő figyeli a céltérfogatot, és irányítja az egyenes gyorsító robot karját; ez sugaraz megszakításokkal területirányított módon, vagyis lépésről lépésre. Amikor a felvevő azonosítja a területet, a robot leadja a kívánt sugármennyiséget. Elmozduló céltérfogatoknál alkalmazható sugársebészeti eljárás, 6 cm-nél kisebb daganatok elpusztítására alkalmas. Egyéb elnevezései: stereotactic body radiation therapy (SBRT), stereotactic ablative body radiosurgery (SABR), CyberKnife (a gammakés mintájára).

• íves (arc therapy). Az egyenes gyorsító egymást fedő, kúp alakú sugárnyalábokkal a besugárzási mezőt ívek formájában tapogatja, és jutatja a sugarat az egyes pontokra szabályos időközönként. Alkalmazzák egynemű (intensity-modulated arc therapy, IMAT) és nem egynemű (volumetric modulated arc therapy, VMAT)) sugárnyalábokkal is.

Előnyei: eredményesebben pusztítja a daganatot, kevesebb a kiújulás, rövidebb a kezelési idő, a korai és késői mellékhatások jóval ritkábbak és enyhébbek. A legjelentősebb hátránya, hogy a szervezetet ért teljes sugármennyiség nagyobb, a keskeny szegély miatt kimaradhat daganatos szél, ezért a tervezés rendkívüli pontosságot igényel, időigényes és bonyolult; alkalmazásához a legkorszerűbb felszerelés szükséges.

egyidejűleg módosított, gyors besugárzás (simultaneous modulated accelerated radiotherapy) két céltérfogatot kezelünk egyszerre, ezért a kezelési idő lényegesen rövidül. A sugármennyiség eloszlása a besugárzott területen meglehetősen egyenlőtlen, pl. medencei daganat sugárkezelésében a daganatra 70 Gy, a nyirokcsomókra 50 Gy, a köztes és szegélyező ép szövetekre, szervekre (belek, hólyag) pedig csupán néhány Gy sugármennyiség jut. Az egyenlőtlenség színes felvételen bemutatva képszerű (mennyiségkép, dose-painting).

gyógyszerbesugárzás* chemoradiation gyógyszerekkel együtt adott sugárkezelés (→gyógyszerbesugárzás)

hagyományos szakaszos külső besugárzás conventionally-fractionated external beam radiation therapy (CFEBRT) kis sugármennyiségek (1–4 Gy, szokásos: 1,8–2 Gy) sorozatos adása külső sugárforrásból. A besugárzási mezőre naponta adjuk ezt az adagot, míg el nem érjük a daganatpusztító sugármennyiséget. Elve: az ép szövetek a kis sugárhatás okozta károsodásokat – szemben a nagyobbakkal – kiheverik a következő kezelésig. A kezelés általában 3–4 hétig tart.

képirányított besugárzás* image guided radiotherapy (IGRT) változó, elmozduló céltérfogat besugárzására alkalmazott módszer. Formái:

• Változó céltérfogat. A céltérfogat alakváltozása szakaszos sugárkezelések második felében adódik, pl. a daganat kisebbedik. A további kezelést a kisebb céltérfogatra számolva végezzük, tehát a sugármennyiséget és irányítást stb. a céltérfogat változásainak megfelelően módosítjuk a 3–4 hetes kezelés alatt.

• Elmozduló céltérfogat. A térrögzítéses kezelések néhány formáját foglalja magában. (→térrögzítéses ~)

kiterjesztett mezős besugárzás* extended field irradiation/radiotherapy azoknak a területeknek együttes besugárzása, amelyeket valamely daganat elfoglalhat, például a nyiroksejtdaganatok. Magában foglalhatja azt a területet is, amelyen a kezeléskor ugyan nincsenek daganatsejtek, de előfordulhatnak. (→érintett mezős ~)

közelbesugárzás brachytherapy olyan besugárzás, amelyben a sugárforrás és a daganat érintkezik, vagy csaknem érintkezik.

külső besugárzás external beam radiation/radiotherapy a testen kívüli, bizonyos távolságra lévő forrásból származó egynemű sugárzással végzett kezelés. Egyéb nemzetközi elnevezései: beam therapy, external beam therapy, teleradiotherapy.

térfogatformált besugárzás* conformal radiation therapy CT-felvételekkel pontosított céltérfogat alakjára formált, egynemű külső besugárzás. A formálás számítógépes tervezéssel és sugárirányítókkal (collimators), kitakarásokkal valósítható meg. A sugármennyiség zöme a céltérfogatra jut, de a környező szöveteket is éri valamennyi sugárhatás – jóval kevesebb, mint a hagyományos sugárkezelésnél, ezért a mellékhatások is ritkábbak, enyhébbek, de nem elhanyagolhatók. Ez a szokványosan alkalmazott külső sugárkezelési módszer.

térrögzítéses besugárzás* stereotactic radiation therapy térben rendkívül pontosan rögzített terület besugárzása. Egyszerre nagy mennyiségű sugár juttatható a célpontra, általában daganatra, egy vagy néhány alkalommal. A mennyiségesés igen meredek, így a környező szöveteket alig éri sugár. Körülírt kisebb képleteket hatásosan pusztít, mellékhatásai elenyészők. A rögzítés az egyszeri nagy sugármennyiség leadása miatt elengedhetetlen – ha ép szövetet ér, maradandó károsodás keletkezik.

A céltérfogat elmozdulhat a beteg megmozdulása vagy élettani mozgások miatt, Pl. tüdő, máj, vese stb. helyzetváltozása a légzéssel, avagy a méhnyak, dülmirigy stb. elcsúszása a hólyag, végbél hosszabb kezelési idő alatti telődése következtében. A beteg elmozdulásából keletkező hiba megakadályozására a sugárforrást s testhez rögzítjük – a sugárforrás is követi az elmozdulást; pl. agydaganatok kezelésénél a sugárforrást valamilyen fejre szerelt kerettel rögzítjük (sugársebészet [gamma-kés], radiosurgery).

Az élettani mozgások rögzítésnek háromféle megközelítését (érzékelés, követés, gátlás) alkalmazzák.

• Érzékelés. A kezelés alatt a mozgást (4D) CT figyeli, sugárleadás csak a nyugalmi (alig elmozdulás) szakaszában van.

• Követés. Felvevő figyeli folyamatosan a céltérfogatot, és irányítja a sugárzást ennek megfelelően.

• Gátlás. Lényegében a légzéssel járó kilengések csökkentése, pl. a hasra tett nehezékkel.

Az érzékeléses és követéses eljárás képirányított és erősségmódosító kezelési módszer (l. fent: erősségmódosító / térrögzítéses besugárzás).

A nemzetközi irodalomban stereotactic a térrögzítéses besugárzás javasolt elnevezése, de előfordul a stereotaxic és a thigmotactic jelző is. A stereotaxis, stereotaxy jelentése: térrögzítéses sebészet (stereotactic surgery). Hasonló a thigmotaxis értelmezése is.

A hazai irodalomban használják a sztereotaxiás, szterotaktikus és a sztereosztatikus sugárterápia kifejezéseket is – az összefüggés közöttük nem egyértelmű. A többféleség és a bizonytalanság elkerülhető a magyar változattal.

tömegvonzás gravity, gravitation (gravitáció) két vagy több tömeg (test, részecske) között fellépő vonzóerő a világmindenség bármely részén. Tehát nemcsak valamely tárgy és a Föld közötti kapcsolat. Másként: két test olyan kölcsönhatása, amely mindig vonzerőben nyilvánul meg. Jele: g.

tömegvonzási erő force of gravity a tömegvonzás nagyságát kifejező erő, amely az egymásra ható testek tömegétől és a köztük lévő távolságtól függ. Jele: F_g; egyenlő az egymásra ható testek tömegének a szorzata, osztva a testek közötti távolság négyzetével, szorozva az egyetemes tömegvonzási állandóval (G). A két test közötti vonzerő nagysága mindkettőnél egyforma.

Newton tömegvonzási egyenletével: F_g = G ∙ (M₁ ∙ M₂ / r²); M₁ az egyik, M₂ a másik test tömege; r a testek közötti távolság, G az egyetemes állandó – tapasztalati érték = 6,67 ∙ 10^-11 [N ∙ m² / kg²]; negatív érték). (→newton)

A Föld tömegvonzásánál az M₁ a Föld tömege (5,71 • 10²⁴ kg), M₂ a földön lévő test tömege, r a Föld sugara (középponttól a felszínig mért távolság = 6,38 • 10⁶ méter). A föld fölött lévő tárgynál az r + a magasság a testek közötti távolság, ezért a tömegvonzási erő kisebb; a földtől távolodva csökken. A tömegvonzás a Föld középpontjában = 0. (→nehézségi erő)

antigénerősség az antigén fajlagos kötődésének és immunválaszt kiváltó képességének a mértéke. Erős antigének nevezzük a B- és T-sejtek által is felismerhető antigéneket. Az antigének erőssége függ:

• Az antigén anyagától, vegyi összetételétől. A fehérjék a legerősebb antigének (főleg szerkezeti merevségük miatt), a szénhidrátok gyengébbek (szerkezetük ismétlődő egységekből áll; ezért könnyen változik), a lipidek nagyon gyenge antigén hatásúak (térszerkezetük nem rögzült). A DNS-, RNS-részek közül általában a nagyobb molekulatömegű és a kevéssé metilezett az erősebb antigén hatású, a kisebb tömegűek és a metilezett formák jóval kevésbé.

• Az antigén vegyi és fizikai (tér-) szerkezetétől, a szerkezet állandósultságától (rögzült szerkezetek erősebb antigén hatásúak).

• Az antigén nagyságától. A <2000 Da tömegű molekuláknak kicsi az antigén hatásuk, kivételek, pl. gyógyszermolekulák azonban vannak.A nagy molekulák viszont erős antigének, mert kevéssé oldódók, és a falósejtek könnyebben feldolgozzák.

• Az antigének lebonthatóságától (az antigén-bemutató sejtek csak a lebontható antigénekből képezhetnek kis peptideket).

• Az antigének biológiai eredetétől (saját, egyedmás*, idegen [auto-, allo-, xeno-] antigének).

antigénhatás Az antigének az ellenanyagokra és a nyiroksejtekre hatnak. Az ellenanyagokkal kapcsolódva tevősítik őket, másrészt együtt alkotják az immunképződményeket (antigén–ellenanyag képződmények). Hatásuk a nyiroksejtekre a nyiroksejtek érettségétől függ: az éretlen nyiroksejtek érését, az érettek gerjesztését okozzák; B- és a T-sejtes immunválaszt váltanak ki. (→nyiroksejtérés) Az antigének a B-sejteket a T-sejtektől függően és tőlük függetlenül is gerjeszthetik. A T-sejt-függő antigének javarészt fehérjék, serkentő hatásukhoz értelemszerűen szükségesek a T-sejtek; ezek képezik a gerjesztődés második jelét. A T-sejt-független antigének szokásosan poliszaharidok, lipidek vagy nukleinsavak, amelyeket az antigén-bemutató sejtek nem képesek feldolgozni és bemutatni a T-sejteknek, következésképpen a T-sejtek nem ismerhetik fel őket; ezért nevezzük ezeket T-sejttől független antigéneknek. Jelölésük TI- (T cell independent) antigének; két fajtájuk a TI1- és a TI2-antigének. A kétféle antigénhatás részleteit a B-sejteknél ismertetem.

antigénhatás-erősség Ez a fogalom a nyiroksejtek gerjesztésének és/vagy az ellenanyag képződésének mértékére vonatkozik. Jelentősége elsősorban az oltásoknál van; a daganatgyógyászatban a HPV-oltásnál. Az antigénhatás függ:

▪ Az antigénerősségtől és az antigénhatás időtartamától (minél tartósabb az antigénhatás, annál kifejezettebb).

▪ Az antigén beadás/bejutás módjától: Az antigének más hatást váltanak ki a nyálkahártyákon és mást a bőrön vagy a bőr alatti kötőszövetbe jutva. Ugyanaz az antigén (pl. a táplálék fehérjéi) teljesen eltérő választ válthat ki a bél nyálkahártyáján át bejutva, mint a bőr alá fecskendezve. Az utóbbinál lassan szívódnak fel, ezért hatásuk kifejezett.

• Az antigén mennyiségétől: az antigén kis mennyiségben immuntűréshez, túl nagyban az immunrendszer megbénulásához vezethet. Közepes mennyiségben a legerősebb hatású – a hatáserősség a Gauss-görbe szerinti.

• Genetikai tényezőktől: ugyanazon antigénre adott immunválasz egyénenként nagyon különbözhet; sőt bizonyos génhibák a T-sejtes immunválasz elmaradását okozzák (károsodik a nyiroksejtképződés vagy az antigén-bemutatás).

• Az életkortól: csecsemőknél szokásosan a 6–12. hónapban alakulnak ki az immunfolyamatok. Időskorban változik az immunológiai válaszadás.

• Az antigénhatás ismétlődésétől: ez az ún. erősítő (booster) hatás – az antigén ismételt bevitele (oltásoknál) sokszorosára növeli hatását a B- és a T-sejtek, valamint az emlékező sejtek kifejezett burjánzása következtében.

• Oltásoknál az antigén hatékonyságát rendre valamilyen adalék hozzáadásával serkentik.

centrifugal force (centrifugális erő) →középtőli erő

centripetal force (centripetális erő) →középirányú erő

enhancer →erősítő

intensity modulated erősségmódosított* (→sugárkezelés)

mintázatfelismerő jelfogók pattern recognition receptors, PRR a kórokozók törzsökös mintázatait (pathogen-associated molecular patterns, PAMPs) és a pusztuló, károsodott sejteken megjelenő mintázatokat, a sérülésmintázatokat* (demage-associated molecular patterns, DAMPs) érzékelik. Leginkább a falósejtek, kevésbé a hámsejtek, májsejtek stb. felszínén fordulnak elő, de vannak keringő (pl. mannózkötő lektin, MBL) és sejten belüliek is.

PRR ( pattern recognition receptors) →mintázatfelismerő jelfogók

RNS-felismerő mintázat* RNA Recognition Motif, RRM (→RNS-kötő gomolyok)

SRP (signal recognition particle) jelzésfelismerő szemcse* törzsökös ribonuklein-fehérje, amely a sejtplazmában képződő, de hajtákolásra a plazmahálózatba viendő polipeptideket (együt a ribofordaccsal) szállítja plazmahálózat hártyájához. Felismeri a ribofordacsban átfordítódó polipeptid első 20–30 aminosavát tartalmazó jelzéssorát* (ez jelzi, hogy a polipeptidnek a plazmahálózatba kell kerülnie), és kötődik hozzá. Felfüggeszti a polipeptid képződést, amíg kapcsolódik a plazmahálózat hártyáján lévő jelfogójához, majd összeköti a jelzéssort a hártyán lévő, áteresztő rést képző (hydrophilic membrane pore) állványfehérje-együttessel (translocon). (→fehérjeképződés, plazmahálózat, ribofordacs, RNS)