méhnyaktükrözés menete a szeméremtest és környéke, a hüvely és a méhnyak vizsgálatát foglalja magában. A szeméremtestet szabad szemmel nézzük meg, az épnek látszó szeméremtesten tükrözéssel (szeméremtest-tükrözés) sem látunk többet. Ám, ha van látható elváltozás, azt feltétlenül.
A hüvelytükör bevezetése előtt ujjunkkal nyúljunk a hüvelybe, tapintsuk meg a hüvelyfalat, hogy ép-e, tájékozódjunk a hüvely tágasságáról, és keressük meg a méhnyakat/méhszájat; fent vagy lent helyezkedik-e el, nem húzódik-e valamelyik oldalra, mozgatható-e, milyen nagy stb. Ez nagyon sokat segít, jóllehet egyesek számára feleslegesnek tűnhet. A hüvelytükör bevezetése kellemetlen, még sokkal rosszabb a méhnyak keresése a tükörrel: gyakorta kell a hüvelykacsát nyitni-zárni, ez óhatatlanul feszít, és nagyon fájdalmas is lehet; különösen a Douglas-üreg feszítése rossz. A hüvelytükrös kereséskor a méhnyak sérülhet, s vérzés keletkezhet, amely zavarhatja a vizsgálatot. Ha a vizsgálat gyötrelmes, az asszony feszíteni fog, s ez még inkább nehezíti a helyzetet, továbbá félni fog a vizsgálattól, a következőre szorongva jön, vagy el is marad. Ha kitapintjuk a méhszájat, a hüvelytükröt célzottan és könnyebben vezethetjük be, egyszeri és visszafogott kinyitása elegendő; kellemetlenséget alig okozunk, a sérülés veszélye is jóval kisebb. Ráadásul biztosabban választhatjuk meg, hogy a vizsgálathoz milyen nagyságú kacsát alkalmazzunk. A hüvelytükröt mindig összezárva vezetjük be a hüvelybe.
A hüvely mélyén, hátul elhelyezkedő méhszáj többnyire csak körülményesen hozható a látótér síkjába, többnyire csak akkor, ha az asszony a szeméremnyílást (fenekét) felfelé emeli. Nincs szükség az altest megemelése, csupán felfelé fordítására, ez ugyan körülményes lehet, de megoldható. Kifejlesztettek különleges vizsgálóasztalokat a hüvelytükrözéshez a betegek kényelmének érdekében, és ezek valószínűleg kényelmesek is, ám a vizsgálat ezek nélkül, a szokásos vizsgálóasztalon is tökéletesen elvégezhető.
A látótérbe hozott méhszájat először szabad szemmel nézzük meg. Figyeljük meg a méhszáj tágasságát (szabályos, szűk, berepedt), a nyák küllemét, a nyakcsatorna-váladékot, és hogy nincsen-e gyulladás (függöly stb.), fejlődési rendellenesség (pl. dietil-stilbösztrol-hatás), vaskos fehér folt (leukoplakia) vagy egyértelmű rákos elváltozás. Ha egyértelmű rákos elváltozást nem látható, száraz vattatamponnal a nyákot, a váladékot a méhnyakról letöröljük, jóllehet a nyák teljes eltávolítása nem mindig lehetséges. Ha kenetet akarunk készíteni, vagy mintát venni HPV, chlamydia stb. meghatározására, azt a kolposzkópiai vizsgálat előtt kell megtenni. Egyértelmű rák esetében a tükrözésre nincsen szükség, csupán kis szövetmintát (biopszia) vegyünk. Ennek ellenére a rákszövet tanulmányozása tükrözéssel nagyon is ajánlott: nem mindennapi hám- és éreltérések láthatók; ezek ismerete, felismerése a későbbiekben nagyon hasznos lehet.
A méhnyaktükrözés szokásosan az →ecetsavvizsgálattal kezdődik, ámbár valamilyen, már szabad szemmel is észrevehető, gyanús elváltozást célszerű az ecetsavas bekenés előtt, szabad szemmel is alaposan megnézni. Sokan első lépésként →élettani sóoldattal kenik be a méhszájat az erek szerkezetének pontosabb tanulmányozásához. Elvi előnyei ellenére az élettani sóoldat alkalmazása a hazai gyakorlatban nem terjedt el, kivételesen lehet jelentősége.
Az ecetsavvizsgálat a méhnyak vizsgálatának a legfontosabb része; a szövethatárok (laphám, hengerhám, átmeneti hám és szövetmintázatok ezzel ismerhetők fel. (→ecetsavvizsgálat)
A tankönyvek szerint a jódfestés a kolposzkópiai vizsgálat szerves része, mindig az ecetsavas ecsetelést követően végezzük. A gyakorlatban azonban a méhnyak vizsgálatánál legtöbbször nem szükséges: alkalmazásával nem tudunk meg többet, mint amennyit az ecetsavvizsgálattal megállapíthattunk. Gyakorlatomban a méhszájat csak kivételesen jódozzuk; halványfehér, bizonytalanul megítélhető elváltozásoknál segíthet. (→jódnegativitás)
A hüvelyfali elváltozások felfedezésére viszont nagyon bevált, mindenekelőtt a méheltávolítását követő ellenőrzéseknél, a hüvelyboltozat vizsgálatára alkalmazható. Ha a hüvelyfal a jódoldattal a kórnak megfelelően (ivarérett nőknél sötétbarnára, idősebbeknél halványabban) festődik, a hüvelyfal épnek tartható, a sejtkenet vétele sem szükséges, még a méhtestrákos betegek követésénél sem.
A méhszáj vizsgálata után a hüvelykacsát ne húzzuk ki gyorsan, hanem mindig lassan, „lépegetve”, miközben a méhnyaktükörrel nézzük az egymás után láthatóvá váló mellső, hátsó, oldalsó hüvelyfali részeket. A kacsa nyílását kifelé haladva mindig szűkítjük – a bemeneten már zárva húzzuk át –, különben fájdalmat okozunk. Ha a méhnyak elváltozása a hüvelyboltozatra is ráterjed, vagy a hüvelyfalon valamilyen elváltozást gyanítunk, célzott vizsgálatot végzünk. Ugyancsak lényeges a hüvelynek a szokásosnál alaposabb vizsgálata olyan LSIL–HSIL keneteknél, amelyeket a méhnyakon látottak nem magyaráznak, illetőleg olyan változókori vérzészavaroknál, amikor a vérzés méhtesti eredete nem állapítható meg kétségtelenül.
A hüvelyfal vizsgálatát a vaskos hüvelyfali redők és a hüvelyváladék, valamint a hüvelytampon, a hüvelygyűrű vagy a hüvelyi fogamzásgátlók is nehezíthetik. A hüvelyben lévő elváltozást is szokásosan ecetsavval vizsgáljuk, és a fentiekben leírtakra figyelünk. Ha a feltárás nehéz, a méhnyakfeltáró vagy a hüvelykacsa forgatása, ki-be csukása segíthet. Az utóbbi a redőket is simíthatja.