jelfogó receptor a jelzést szállító molekulát, a jelvivőt fogadó sejtfehérje. Egy jelfogó egynél több jelvivőt is kapcsolhat, rendszerint különböző helyen. A jelfogónak a jelvivőt kapcsoló helye a kötődéshely*. A kötődéshely legtöbbször felszíni bemélyedés, „zseb” (pocket), amely az aminosavsor gombolyodásakor alakul ki, gyakran nem a felszínt alkotó aminosavak hozzák létre. Sok jelfogónak térszabályozó kötődéshelye* is van. A jelfogók általában tevőtlen állapotban vannak, a jelvivővel kötődve válnak tevékennyé. Ez bekövetkezhet foszforilezés, térhelyzetváltozás stb. miatt. (→jelvivő–jelfogó kapcsolódás)

Azt a helyet, ahol a jelvivő kötődik a jelfogóhoz, jelviteli kötőhelynek* nevezzük. Ennek alapján megkülönböztetünk:

▪ Sejtbeli jelfogókat (intracellular receptors), amelyek legtöbbször a sejtplazmában (pl. hormonjelfogók), ritkábban a sejtmagban vannak. (→magjelfogók, sejtplazmai jelfogók)

▪ Sejtfelszíni jelfogókat (transmembrane receptors), amelyek a sejthártyán helyezkednek el. Három részét különböztetjük meg: a sejt külső felszínén lévőt (sejten kívüli), a sejthártyabelit (sejthártyai) és a hártyán belüli (sejtbeli) részt. Nem mindegyik jelfogó esetében van meg mind a három rész. Vannak a sejthártyában állandóan jelenlévők, többségük azonban a szükség szerint fejeződik ki. Sok fajtájuk ismert, ezek csoportokba sorolhatók:

▪ G-fehérjével kapcsolódó jelfogók. (→G-fehérjék)

▪ Ioncsatorna-jelfogók (→ioncsatorna)

▪ Enzimműködésű jelfogók. (→jelfogó tirozin-kináz, jelfogó szerin-treonin-kináz [például a TGFβ-jelfogók], jelfogó tirozin-foszfatáz, jelfogó guanilát-cikláz)

▪ Fehérje-kinázzal kapcsolódó jelfogók. (→citokinjelfogók)

▪ Egyéb sejthártyában található jelfogók. (→NOTCH-jelfogó, tapadómolekulák, fehérjebontáshoz kapcsolt jelfogók, enyészetjelfogók stb.)

Annak a jelfogónak, amelynek a jelvivője még nem ismert, árva jelfogó* (orphan receptor) a neve. Ha a jelvivő ismertté válik, a jelfogót a nemzetközi irodalom adopted orphannak nevezi (árvátlanodott jelfogó*).

társjelfogó co-receptor a jelzést közvetlenül nem szabályozó olyan sejtfelszíni fehérje, amelyik kapcsolódik a jelvivővel, és közvetve befolyásolja a jelközvetítést, nincs sarkalló tevékenysége. Pl. a B-sejt jelfogójához kapcsolódó CD3 jelvivő nemcsak kiváltja a jelátvitelt, de kapcsolhatja a CD21 sejtfelszíni fehérjét (társjelfogót) is, amely befolyásolja a B-sejt jelfogójának tevékenységét; közvetlenül nem vesz részt a jelátvitelben.

G-fehérje-kapcsolt jelfogó G protein-coupled receptor, GPCR (egyéb nemzetközi nevei: seven-(pass)-transmembrane domain receptor, 7TM receptors, 7 membrane spanning, heptahelical receptor, serpentine receptor, G protein-linked receptors, GPLR). A hazai irodalomban használatos a 7TM-jelfogó (7 transmembrane [7TM] domain) elnevezés is.

A 7TM-fehérjék a külső és belső felszínen hurkokkal összekapcsolt hét sejthártyán áthaladó α-csavarulattal rögzülnek a sejthártyában; ezen kívül a polipeptid lánc mindkét vége is hurkot formál - az N-vég a sejten kívül, míg a C-vég a sejten belül található. A sejthártyán kívüli rész köti a jelvivőt, a sejtbe nyúló hurkok közül kettő pedig a háromalegységes G-fehérje α-alegységét; ez utóbbi esemény általában akkor következik be, amikor a jelfogó gerjesztődik a jelvivő hatására, de az is előfordul, hogy a G-fehérje a jelfogó tevőtlen állapotában is hozzá kapcsolt.. (Az ábrát Teleki Katalin készítette.)

Ez a legnagyobb jelfogócsalád, emberben 800-nál több génváltozatot ismerünk. Az általuk kötött jelvivők szintén igen változatosak: a fotontól (rodopszin) az ionokon (H⁺, Ca⁺⁺), a kis molekulákon (odor- [szaglás-] molekulák) és a lipideken át a viszonylag nagy polipeptidekig (FSH, LH, trombin, WNT) terjed. A 7TM-jelfogókat öt alcsaládba (rodopszin-, szekretin-, glutamát-, adhéziós és a Frizzled típusú receptorok) sorolják. Az általuk indított jelközvetítések egymásba is kapcsolódnak, behálózzák az egész sejtet.

inzulinjelfogó insulin receptor, human insulin receptor, hINR négyegységes fehérje-kináz: két kétegységes alegységből (α és β) tevődik össze, ezeket S–S híd egyesíti. A jelfogó átnyúlik a sejthártyán (hártyaátjáró fehérje): az α-alegység teljesen a hártyán kívül helyezkedik el, és inzulinkötő gomolya van, ciszteinben gazdag; ez tartja a β-alegységet tétlen állapotban. A β-alegységnek parányi sejten kívüli, továbbá sejtfali és sejten belüli részei vannak. Az utóbbinak, közvetlenül a sejtfal melletti részéhez (ATP-kötő hely, SH2) fűződik az ATP-én kívül az IRS kapcsolófehérje; ennek van szerepe a jelfogó sejtbe kerülésében (internalisatio) is. Alatta kiterjedt foszforilező tirozin-kináz és kisebb C-végi gomolya található.

Az inzulin jelfogót egyetlen, 22 képezőt tartalmazó, INSR nevű gén kódolja. A 11-es képező kiválasztó kivágásával kétféle mRNS képződik, ezért az inzulinjelfogónak két azonmása (A- és B-azonmás) fordul elő. Az A-azonmás a rövidebb, a 11-es képező kivágásával keletkezik; ez leginkább a magzati sejtekben jelenik meg. A B-azonmás kétszer olyan erősen köti az inzulint, és a jelfogó megújulása is jóval erősebb. A kivágódást/megmaradást hormonok és anyagcsere molekulák befolyásolják: összefügg a testsúllyal (BMI-vel), a vércukor és a széruminzulin szintjével.

Az α-alegység veleszületett hibája, vagy bomlása következtében a β-alegység átalakul, és elindul a jelátvitel. A jelfogó egyébként tétlen állapotban van. A jelfogó megjelenését az inzulin szabályozza; fokozott inzulinhatás csökkenti a számukat.

A jel átadását követően az inzulinjelfogó–inzulin együttes a sejtbe kerül, az inzulin lehasad, majd lebomlik. A jelfogó újra a felszínre kerülhet. Ha nem hasad le az inzulin, az egész együttes lebomlik. (→jelfogó tirozin-kináz)

jelfogókapcsolt gyógyszerek* olyan gyógyszerek, amelyek jelfogókhoz kapcsolódva fejtik ki hatásukat. Azt a gyógyszert, amelyik a jelfogót bekapcsolt állapotba hozza, agonistának nevezzük, amelyik pedig a nyugalmi állapotot idézi elő, antagonistának mondjuk. Az antagonisták egyik térszerkezet felé sem terelik a jelfogót, csupán gátolják a jelvivő kapcsolódását. Az antagonistákkal csökkenthető pl. a túlműködés vagy a jelfogótöbblet (bétablokkolók). (→jelvivő)

jelfogókifejeződés a jelfogóként működő fehérjék képződése. A jelfogók legtöbbször nem állandóan jelenlévő fehérjék, folyamatosan képződnek és bomlanak a sejtek igénye szerint, egyensúlyi állapotot fenntartva.

A jelfogók kifejeződésének eltérései betegséghez vezetnek. Pl.: Fokozott kifejeződés (jelfogótöbblet*) gyakori jelenség a rákoknál, például emlőráknál a HER2 hatványozott megjelenése a sejtek felszínén a kódoló gén többszörözött átíródása miatt. A jelfogó gátlása okozza pl. a súlyos izomsorvadást (myasthenia gravis). Ekkor a nikotinérzékeny acetilkolin jelfogókhoz autoimmun ellenanyagok kötődnek, ezért a jelvivő acetilkolin nem kapcsolódik hozzájuk, és megszakad vagy lényegesen meggyengül az ideg–izom ingerület átvitele; az izom nem húzódik össze. Az immunrendszer visszaszorításával vagy az acetilkolint bontó kolin-észteráz fékezésével javíthatunk a helyzeten. Az utóbbinál fokozódik az acetilkolin töménysége az illesztékben (synapsis), és több kötődhet a jelfogóhoz.

jelfogószám →jelvivő–jelfogó kapcsolódás.

ellenanyag–jelfogó/komplement kapcsolódás. Az ellenanyag Y szárának alsó kétharmada, az Fc-töredék (Fc) vesz részt ezekben a kapcsolódásokban. Kötődik az Fc-jelfogót (FcR) kifejező sejtekhez (FcγR [IgG-Fc], FcRn [neonatal]) a C_H3 gomollyal; az FcR-szerű jelfogókkal (Fc-receptor-like receptors, FcRL4/5), a C1 (komplement-1) fehérjével (C_H2 gomoly társul) és a TRIM21 fehérjével (tripartite motif-containing protein 21). Az Fc-töredék ezekkel kötődve indít immunfolyamatokat, mint complement-dependent cytotoxicity (CDC), antibody-dependent cellular cytotoxicity (ADCC), sejtfalás, avagy a gátló Fc-jelfogókhoz fűződve akadályoz gyulladásos válaszokat. Végeredményben összeköti a veleszületett és a szerzett immunrendszer folyamatait.

enyészetjelfogók scavenger receptors, SRs mintázatfelismerő sejtfali jelfogók. Különböző szerkezetű és tevékenységű jelfogok sokaságának nagycsaládja. Nemcsak a károsságmintázatokat (DAMP, demage-associated molecular pattern), hanem kórokozótársult mintázatokat (PAMP, pathogen-associated molecular pattern) mintázatokat is felismerik. A szervezet számára káros saját és idegen molekulákat távolítják el a sejtbekerülés, a sejtfalás, tapadások és jelzések segítségével; ez a közös bennük. Lényeges a szerepük van a szabadgyökök rendszerében, a sejtvégzetben és az érképződésben. Sokféle enyészetjelfogó van; ezeket osztályokba sorolják. Az egyes osztályokat nagybetűvel jelöljük (A–L: SR-A, SR-B… SR-L [SR a scavenger receptor nemzetközi betűszója]). Az osztályon belüli fajtát arab szám jelzi (SR-D1), ennek változátát pontot követő szám adja meg (SR-A1.2 – az enyésztésjelfogó A osztálya első fajtájának második változta).

Class A (SR-A) 2-es formájú (~400–500 aminosavas) sejtfali jelfogó rövid sejtbeli (N-vég), kifejezett sejten kívüli résszel. Jellegzetessége a kollagénszerű gomoly; kollagéneket kötnek. Jelentősek: SR-A1, SR-A3, SR-A4, SR-A5 és SR-A6 (részletezésük túlterjed a nevezettár keretein; egyet-egyet külön címszóként ismertetek).

Class B (SR-B) Patkó alakú (~400–450 aminosavas) sejtfali jelfogó két hártyai résszel. Az N- és a C-vége is a sejtplazmában van. Jelentősek: SR-B1, SR-B2 és SR-B3; a jelzésközvetítésben és sejtbeli szállításban vesznek részt.

Class C (SR-C) emberi sejtben nincs.

Class D (SR-D) Csak az SR-D1 jelentős, amely 1-es sejtfali (354 aminosavas) jelfogó; az immun- és a csontvelősejteken fejeződik ki. Rövid (12 aminosavas) sejtbeli és kétgomolyos sejten kivüli része van: az N-vég közeli nyákszerű (N-proximal mucin-like domain) és a LAMP (lysosome-associated membrane protein) gomoly; ezeket proléngazdag kapcsolórész köt össze. Az SR-D1 (CD68) gén kódolja, amely a 17-es kromoszómán van.

Class E (SR-E) Csak az SR-E1 (más néven lectin-like oxidized low-density lipoprotein receptor, LOX-1/OLR1/SR-E1) jelentős, amely 2-es sejtfali (273 aminosavas) jelfogó rövid sejtbeli véggel. A sejtkívüli C-lecitinszerű gomoly (C-type lectin-like domain) fonadék (coiled-coil) nyélen ül. A természetes immunfolyamatokban vesz részt. A 12-es kromoszómán lévő SR-E1 gén kódolja.

Class F (SR-F) Az SR-F1 (SREC1) és SR-F2 (SREC2) jelentős. Mindkettő 1-es sejtfali (850–900 aminosavas) jelfogó, sejtkivűli ~450 aminosavas gomolyukban EGF-szerű ismétletek vannak, a sejtbeli gomolyuk viszonylag nagy (~400 aminosavas). Az SR-F1 gén a 17-es, az SR-F2 gén a 22-es kromoszómán található. Az SR-F1 LDL- (cLGL, acLDL [acetylated low-density lipoprotein], oxLDL [oxidized low-density lipoprotein]) részecskéket köt, az idegsejteken és béléssejteken fejeződik ki. Az SR-F2 kettőst képez az SR-F1-gyel, és gátolja annak működését.

Class G (SR-G) Az Sr-G fehérje (SR-PSOX) 1-es sejtfali (254 aminosavas) jelfogó; más néven kemokin-16 (CXCL16). Sejkívüli gomolya irányítja a foszfatidilszerin (oxLDL) sejtesedését és a beltestecs–emésztőtestecs rendszerbe szállítását. Jelentős szerepe van természetes immunitásban, baktériumokat köt. Az SR-G gén a 17-es kromoszómán van.

Class H (SR-H) Az SR-H1 és SR-H2 ismert, mindegyik 1-es sejtfali jelfogó; szénhidrátfehérje sokféle sejtkívüli gomollyal: fascilin, EGF-szerű, laminin-formájú EGF-szerű és kapcsoló (FEEL) gomoly. Többek között immunfolyamatokban vesznek részt. Az SR-H1 gént a 3-as, az SR-H2 gént a 12-es koromoszóma tatrtalmazza,

Class I (SR-I) Az SR-I1 (CD163) ismert, ez 1-es sejtfali jelfogó; szénhidrátfehérje, rövid sejtbeli, hosszú sejtkívüli résszel, benne SRCR (type B scavenger receptor cysteine-rich) gomollyal. Elsődlegesen a vérsejtek rendszerében van szerepe. Főleg az egymagúakon (monocytes) és nagyfalósejteken fejeződiok ki. Az SR-I1/CD163 (M130) gén a 12-es kromoszómán van.

Class J (SR-J) Egyedüli tagja az SR-J1, amely 32 kDa nagyágú, mintazátfelismerő sejtfali jelfogó; génje az immunglobolinok nagycsaládjához tartozik. Sejtkívüli változó formájú gomolya (extracellular V [variable]-type domain) sokféle mintázati elemmel kötődhet: β-amiloid, kalgranulin (S100/calgranulin), foszfatidil-szerin, HMGB1 (high-mobility group protein 1) stb. A sejtbeli gomolya két C-forma gomoly (C-type domains). A gyulladásmolekulák tevékenységében van szerepe.

falósejtjelfogók phagocyte receptors a falósejteknek a lebontandó részecskéket felismerő felszíni jelfogói. Nagyon sokféle van, mivel igen sokféle részecskét (a mikrobák és a sejtek sokféleségét) kell felismerni. Ezeket két nagy csoportra osztjuk: az antigénfedést felismerő (opsonic receptors) és a mintázatfelismerő jelfogók (non-opsonic receptors, pattern-recognition receptors [PRR]) csoportjára.

▪ A mintázatfelismerő jelfogók közvetlenül ismernek fel korokozótársult mintázatokat (pathogen-associated molecular pattern [PAMP]), és kapcsolódnak hozzájuk – ezek a jelfogók tehát nem keringő jelvivőket kötnek.

A kórokozótársult mintázatok olyan ősi mintázatok, amelyek a magasabb rendűek sejtjein már nincsenek jelen, a mikrobákon azonban igen, és, lévén ősiek, nem is nagyon módosulnak. Ilyenek például a β-glukánok és a mannózok a gombákon, a lipopoliszacharidok a baktériumokon stb. Ez azért lényeges, mert a mikrobák hajlamosak gyakori alakváltoztatásra, a sejtfalásra szakosodott, veleszületetten kódolt jelfogók száma ugyanakkor korlátozott: az új alakzatok száma meghaladja a jelfogók felismerési képességét.

▪ Jellegzetes nem lefedő jelfogók a dektinek (dectin-1 és dectin-2), a DC-SIGN, a mincle, a mannózjelfogó, a MACRO, az MCL és néhány enyészetjelfogó (SR-B [CD36], SR-A). Idesoroljuk a sejtvégzeti jelfogókat is (αVβ3, αVβ5, BAI1 [ brain-specific angiogenesis inhibitor 1], CD14, TIM1 [T cell immunoglobulin mucin], TIM4, stabilin-2).

Fc-jelfogók (FcR) Fc receptors, FcR az immunglobulinok Fc-töredékét kötő jelfogók; legtöbbjük az immunglobulin-nagycsaládba tartozik. Sejtfali jelfogók, jellegzetességük, hogy a sejtplazmába nyúló szakaszukban vagy a hozzá kapcsolódó fehérjékben ITAM mintázat van; ezen keresztül indul a jelközvetítés. Az Fc-jelfogót kifejező sejt fajtájától és az Fc-jelfogó szerkezetétől függően, különböző végrehajtó folyamatokat (sejtfalás, sejtközvetített immunválasz, allergiás folyamatok stb.) közvetítenek, miközben gyulladásos folyamatokat gerjesztő citokinek szabadulnak fel. Az Fc-jelfogó a citokinek hatására megjelenhet az immunsejtek szinte mindegyikén.

Osztályozásuk megegyezik az immunglobulinok felosztásával; mindegyik fajta immunglobulinnak van fajlagos Fc-jelfogója: IgA (FcαR), IgD (FcδR), IgE (FcεR), IgG (FcγR), IgM (FcμR). Egyes osztályokat további alcsoportokra is osztanak, például: FcγR1, FcγR2, FcγR1a stb. Előfordul gátló hatású FcR is (FcγR2b), ebben ITIM mintázat van.

fehérjekapcsolódások protein bindings a fehérjék kapcsolódása ionokkal, kis molekulákkal vagy nagymolekutákkal. Két változata a fehérjék kötődése és a fehérjék társulása.

▪ fehérjekötődés vegykötésekkel létrejövő fehérjekapcsolódás; a kapcsolódást a vegykötés hozza létre. Lehet elektronkötéssel vagy gyenge kötésekkel létrjövő, pl. →jelvivő–jelfogó kötődés. (→gomoly)

▪ fehérjetársulás szerkezeti illeszkedésből keletkező kapcsolódás, nem vegykötés alakítja ki. Vegykötés másodlagosan, a kapcsolódást követően jön létre; pl.→fehérje–fehérje társulás. Sajátos formája a kiváltott illeszkedés (induced fit), amikor a fehérjetársulás következtében létrejövő térszerkezeti változás alakítja ki a teljes illeszkedéshez szükséges térszerkezetet. (→jelvivő–jelfogó kötődés)

A fehérjék szokásosan sajátos szerkezeti egységeikkel, a gomolyokkal kapcsolódnak egymáshoz. (→gomolyok)

G-fehérje-kapcsolt jelfogó kináz G-protein-coupled receptor kinase, GRK szerin-treonin-kináz. Hét fajtája ismert; ezeket három alcsaládba sorolják hasonlóság alapján (GRK1 [rodopszin-kináz] és GRK7; GRK2 és GRK3; valamint GRK4–6). Három gomolyuk van: középen a sarkalló (foszforilező), mely a PKA és PKC-hez (fehérjekináz-A, -C) hasonló szerkezetű; a szabályozó gomoly az N-végen és a változó gomoly a C-végen. A GRK-k a G-fehérje-kapcsolt jelfogók sajátos foszforilezése mellett sok más fehérjét is foszforileznek (→epidermal growth factor [EGF], platelet-derived growth factor [PDGF] jelfogó, tubulin, R-SMAD stb.). A GRK-k által kapcsolt foszfátcsoport gátló hatású a G-fehérje-kapcsolt jelfogóra; szerepük elsősorban a jelzésberekesztésben van.

jelvivő–jelfogó kapcsolódás a jelvivőnek a jelfogó jelvivő kötéshelyéhez* (ligand binding site, orthosteric site) való kötődése térszerkezeti illeszkedéssel – vagyis csakis a hozzá illeszkedő jelfogó társulhat; ez biztosítja a kapcsolódás fajlagosságát. Nemegyszer a társulással a kötődés bekövetkezte még nem elegendő, teljessé a jelfogónak a társulás következtében bekövetkező alakváltozásával válik. Ezt – miként az enzimekben – kiváltott illeszkedésnek* (induced fit) nevezzük. A kapcsolódás nem elektronkötésű; egyetlen kivétel a retina fényjelfogójához (rodopszin) kapcsolódó retinál, amely elektronpárral társul. Általában gyenge kötések (ionos kötés, hidrogénkötés, töltéskötés, víztaszító kölcsönhatás, van der Waals-kölcsönhatás) hozzák létre. A nagymolekulák több ponton is kapcsolódhatnak felszíni vonzással.

A jelviteli kapcsolódás rendszerint átmeneti (a jelvivő bizonyos idő után elválik, lebontódik), de lehet tartós is. A kapcsolódási erőt az elválási állandóval* (equilibrium dissociation constant, K_D) fejezzük ki. A jelátvitelt közvetítő jelfogó legtöbbször bekerül a sejtbe (internalisation), és egy rövid ideig még a sejtben is átadja a jelet. A jelfogóhoz erősen kapcsolt jelvivő a jelfogóval együtt kerül a beltestecsbe, ahol elválik a jelfogótól és lebomlik – nem jut a sejtplazmába. A sejtbe került jelfogó általában lebomlik, de az sem ritka, hogy újra visszakerül és működésbe lép a sejthártyán.

A jelvivő–jelfogó kötődését befolyásolja a:

▪ Jelvivő kötődési hajlama (ligand affinity) és a jelvivők töménysége. A jelvivő kötődési hajlama lehet gyenge (low-affinity) és erős (high-affinity). Gyenge hajlamú az a jelvivő, amely létezésének nagyobb részét szabadon, nem a jelfogóhoz fűződve tölti, az erős hajlamú pedig a fordítottja. Az előbbi esetben a jelfogó csak úgy tudja átadni a jelet, ha az egyik jelvivőt azonnal másik és megint másik követi; tehát sok jelvivő szükséges (mikromól töménységben). Ha korlátozott a jelvitel tere, mint az illesztékekben (synapsis), a gyenge jelvivő is nagy töménységben lehet jelen. Az erős kötődési hajlamú jelvivőkben már csekély mennyiség is képes a jelátvitel kiváltására, azaz ezek kis töménységben (nanomól) is hatásosak. A gyenge vonzódású jelvivő előnye a leállítás egyszerű volta, számuk csökkenésével azonnal megszűnik a jelátvitel, vagyis gyors a ki-be kapcsolás, amely például az izom-összehúzódásokban lényeges.

▪ Jelfogók száma. Egy-egy sejten egy-egy fajta jelfogóból 10 000 is jelen lehet. A jelfogók száma lényeges: csak ha sok van, akkor képesek elegendő számban megkötni a jelvivőt: a kapcsolt jelfogók száma ugyanis, adott jelvivő és töménység mellett, arányos a sejthártyában eleve megtalálható jelfogók számával. Másként: ha sok a jelfogó, kevesebb jelvivő is elegendő azonos jelátvitel létrehozásához. A sejt képes szabályozni a kifejeződő jelfogók számát, például, ha nagyon sok a jelvivő a környezetében, csökkenti (visszajelzés, feedback) – ezt nevezi a nemzetközi irodalom úgy, hogy receptor down-regulation (jelfogócsökkentés*). A jelfogók kifejeződésének mérséklése fontos védekezés a túlterheltséggel szemben. A túlterheltség elleni védekezés másik módja a jelfogó jeltovábbítással szembeni ellenállásának növelése, amelyet a sejt sokszor a jelfogó sejtplazmai részének foszforilezésével ér el.

• Jelfogók kötőképessége (receptor affinity) azt fejezi ki, hogy a jelfogó milyen erősen képes kapcsolni a jelvivőt.

A jelvivő–jelfogó kapcsolódás következtében megváltozik a jelfogó térhelyzete (conformational changes): módosulnak a nem elektronkötések. A jelfogó fehérje elsődleges szerkezete (elektronkötések) érintetlen marad. A jelfogó térhelyzeti változásának háromféle közvetlen következménye lehet:

• szabaddá válnak a jelfogó sejten belüli kötőhelyei,

• az enzimműködésű jelfogók enzimegységei gerjesztődhetnek (foszforileződhetnek),

• az ioncsatorna működésű jelfogóknál megnyílnak az ioncsatornák.

A jelfogók kötőhelyéhez azonban csatolódhatnak molekulák térszerkezeti változtatás nélkül is; ilyenek pl. azok a gátlók, amelyek csupán lefedik a jelfogót, avagy a gázok stb.

magjelfogók nucleal receptors a sejtben lévő jelfogók; jelvivőt kötő átírásfehérjék a sejtelkülönülés, az ébrényi fejlődés, a szervkialakulás irányítói. A hatásukat a DNS-ben fejtik ki, ahhoz fűződnek – ezért nevezzük ezeket magjelfogóknak –, jóllehet jó néhánynak van sejtfelszíni hatása is. Nagycsaládot alkotnak, amelynek 48 tagja van; 48 különböző gén kódolja őket.

A jelvivőik két nagy csoportba sorolhatók: a koleszterinalapú és a zsírsav/foszfolipid alapú jelvivőkre.

■ A koleszterinalapú jelvivők a szteroid hormonok; ezek kis molekulák, könnyen átjutnak a sejthártyán, és nagy fogékonysággal kötődnek a jelfogókkal, amelyeket hormonjelfogóknak (endocrine receptors) nevezünk. Közéjük tartoznak a mineralo-/glükokortikoid, ösztrogén-, androgén-, progeszteronjelfogók stb.

A sejtplazmában lévő jelfogók dajkafehérjével (pl. HSP90, ritkán HSP70) kapcsolódva vannak, tevőtlen állapotban. A jelvivővel kötődve elválnak a dajkafehérjétől, azonnal kettőst képeznek, pl. két jelvivős ösztrogénjelfogó társul; ez szükséges a tevősödéshez. Kettősként áthatolnak a maghártyán, és kötődnek a célgénhez, a fajlagos hormonkötő válaszelemhez (HRE; hormone response element), amely rendszerint az indítóban vagy a fokozóban van. (→hormonkötő válaszelemek)

A génnel kapcsolt jelfogó–jelvivő kettőshöz társserkentők (transcriptional coactivators, CoA) csatolódnak; többféle kapcsolódik, rendre nem egyszerre, hanem amikor az egyik elvégezte a feladatát, kötődik a másik; avagy az egyik kapcsolja a másikat, pl. az SRC1–3 elsőként járul a jelfogóhoz, és toborozza a többit. Ezek módosítják a kromatint, lehetővé téve az átírásfehérjék kapcsolódását. A társserkentőkben hiszton-acetil-transzferáz van, amely a hisztonok acetilezésével megnyitja a kromatint.

A szteroid hormonok általi génátírás legtöbbször két lépésben zajlik: először a korai géneket serkentik, amelyekről szabályozó fehérjék képződnek. A szabályozó fehérjék egyik csoportja gátolja a korai gének további átírását, másik csoportjuk serkenti a késői géneket, amelyek a hormonhatást végrehajtó fehérjéket kódolják. Ez a kétlépéses átíródás magyarázza az elhúzódó hormonhatást.

■ A zsírsav/foszfolipid alapú jelvivők a sejtmagban lévő jelfogókkal társulnak, szerkezeti változást hoznak létre, a jelfogók így tevősödnek. A sejtmagban lévő jelfogók (pl. pajzsmirigyhormon-, retinolsavjelfogó), társgátlóval (CoR, corepressor) kapcsolódva kötődnek a fajlagos hormonkötő válaszelemhez, tevőtlenek. A jelvivővel csatlakozva elválnak a társgátlótól, egyesülnek az RXR-rel (retinoid X receptor), azaz vegyes kettőst képeznek; így kötődnek a célgénhez. A társgátlók (pl. NCoR, SMRT) hiszton-dezacetilázt (HDAC) kötnek, amely tömöríti a kromatint.

Sok ilyen jelfogó jelvivője nem tisztázott (árva jelfogók, orphan receptors), vagy csak később vált ismertté (árvátlanodott jelfogók (adopted orphan receptors), ezért nevükben előfordulhat az orphan jelző.

Ebbe a csoportba tartozó jelfogók pl. az SF1 (steroidogenic factor-1), a RORα (RARrelated orphan receptor α), a RORγ (retinoic acid receptor-related orphan receptor γ), a D-vitamin-jelfogó stb. Előfordul, hogy az árva jelfogó kettőst képez valamelyik szokványos magjelfogóval; ilyen pl. az RXR (retinoid X receptor).

Néhány sejtmagi jelfogó a sejtplazmában keletkezett jelvivővel társul, lehetővé téve a sejt önszabályozását. Pl. az LXR az oxiszterollal kapcsolódik.

A magjelfogók elsődleges szerkezete meglehetősen hasonló: mindegyiknek van egy jelvivőkötő (ligand binding domain, LBD; C’-végi E/F gomoly) és egy DNS-kötő (DNA binding domain, DBD) gomolya; legtöbbjükben van még egy A/B és egy D gomoly is.

▪ Az N’-végi gomoly (A–B gomoly) nagyon változékony; hosszúságában és bázissorában is lényegesen eltér a különböző magjelfogókban. Ebben van egy DNS-kötő bázissor, amelyet AF1 (activation function-1) gomolynak nevezünk. Az AF1 a jelvivőtől függetlenül is szabályozza a génátírást, de a jelvivőt kötő gomoly is ellenőrzi. Ez a rész foszforileződhet, és a 3’-végi gomollyal kölcsönhatásban alakítja a fehérje térszerkezetét.

▪ A középső törzsökös DNS-kötő gomoly (C gomoly) meglehetősen egyforma mindegyik magjelfogóban. Két cinkujj mintázatot tartalmaz; az ujjakban 4 ciszteint köt össze a cinkion. Az egyikben (CI) P-doboz van; ez kötődik a fajlagos hormonkötő válaszelemhez, a másikban (CII) D-doboz van; ez a jelfogókettőst hozza létre.

▪ A jelvivőt kötő és a C gomolyt összekapcsoló kicsi kapocsrész a D gomoly.

▪ A C’-végi jelvivőkötő gomoly (E–F gomoly, LBD); ehhez kapcsolódik a társmagjelfogó is. 12 α-csavarodásból áll, térszerkezete nagyjából egyforma a magjelfogókban, egymástól a jelvivőkötő helyben térnek el. F felszíne az AF2 (activation function-2), amely az átírás fő irányítója. A G-fehérje jelfogókhoz hasonlóan működik: a jelvivővel kapcsolódva az AF2 kötődik a társszabályozókkal, ennek következtében válik hatékonnyá a jelfogó.

A szteroid jelvivők szokásosan a jelvivőkötő gomolyhoz kapcsolódnak, a zsírsav/foszfolipid alapú jelvivőknél inkább térszerkezeti szabályozás történik (pl. RORγ). Egyes magjelfogóknak van foszforilezési mintázata is, de a foszforilezési tevősítésük még nem tisztázott.

mintázatfelismerő jelfogók pattern recognition receptors, PRR a kórokozók törzsökös mintázatait (pathogen-associated molecular patterns, PAMPs) és a pusztuló, károsodott sejteken megjelenő mintázatokat, a sérülésmintázatokat* (demage-associated molecular patterns, DAMPs) érzékelik. Leginkább a falósejtek, kevésbé a hámsejtek, májsejtek stb. felszínén fordulnak elő, de vannak keringő (pl. mannózkötő lektin, MBL) és sejten belüliek is.

orphan receptor árva jelfogó (→jelfogó)

PRR ( pattern recognition receptors) →mintázatfelismerő jelfogók

receptor →jelfogó

scavenger receptors →enyésztésjelfogók*

sejtbeli jelfogók →magjelfogók